Iráni bombadilemma: a statuálás a lényeg?

Népszabadság Online, 2006. december 24.

Language of the original publication: Hungarian

Vajon oly biztos-e, hogy az iráni bomba automatikusan világveszélyt jelentene? Mindenekelőtt érdemes megjegyezni, hogy a fenyegetések észlelése nézőpont kérdése. Mint azt az ENSZ-főtitkár által megbízott nemzetközi szakértőcsoport globális biztonsági kihívásokról szóló jelentése hangsúlyozta: azok a rémlátomások, melyektől a világ egyik fele retteg, korántsem esnek egybe a világ más tájain élők aggályaival. Sőt. Ami itt biztosíték az máshonnan nézve kockázat, ami itt kockázat az mások számára biztosíték lehet. Ezért van az, hogy a kockázatokat kizárólag közösen elfogadott, átfogó megoldások útján lehet tartósan csökkenteni, máskülönben csupán az egymást oda-vissza kiüresítő biztosítékok halmozásához asszisztálhatunk.

Az Irán körüli nemzetközi sürgés-forgás kapcsán általában már maga a problémafelvetés hibás. Ahelyett ugyanis, hogy azon tépelődünk vajon készít-e Teherán atomfegyvert, először azon kellene eltűnődnünk, hogy miért is ne készítene ilyet. A térképre nézve a vak is láthatja, a globális – értsd: a világméretekben lehengerlőnek szánt amerikai – politika fejleményeit figyelve pedig az együgyű is könnyedén felmérheti, hogy jelenleg bármilyen felelős teheráni kormánynak nem csupán oka, de a maga szempontjából egyenesen kötelessége volna nukleáris arzenál kifejlesztésén tüsténkedni. Nekünk pedig éppilyen kötelességünk volna az okokat tompítva igyekezni megakadályozni azt.

Egyik oldalán az illegálisan atomhatalommá lett Pakisztánnal és Indiával, másikon a hivatalosan bombatulajdonos Oroszországgal, harmadikon a (már nem is olyan) „szürke” nukleáris fegyverkészletét csinosítgató Izraellel, a szélrózsa minden irányából pedig a térségbeli ambícióit nyíltan hirdető Egyesült Államok katonáival körbevéve már-már öngyilkos hajlamokkal kell rendelkeznie annak az iráni vezetésnek, amely valóban csak az atomenergia békés felhasználásán töri a fejét. A bomba Teherán számára mindenekelőtt életbiztosítást jelentene.

Az amerikai külpolitikai főáram egyik vezéralakjaként ismert Zbigniew Brzezinski egyébként maga is megállapította, hogy Washington tevékenyen hozzájárult az összefüggések tudatosulásához. Mint írta: „A katonailag gyenge Irak megtámadása, és a nukleáris fegyverekkel rendelkező Észak-Koreával szembeni óvatoskodás közötti kontraszt megerősítette az irániakat azon meggyőződésükben, miszerint biztonságukat egyedül az atomfegyverek birtoklása garantálhatja”.

Ám a kínos tényeket általában nagyvonalúan feledjük, helyette két jól bejáratott érvvel szokás elintézni a teheráni atomambíciót. Egyrészt, hogy az ún. proliferáció ellenes (a tömegpusztító eszközök terjedését akadályozni hivatott) nemzetközi rendelkezések durva megszegése volna, másrészt pedig, hogy összehasonlíthatatlanul veszélyesebbé válna től

(Hajnalka Vincze, Iráni bombadilemma: a statuálás a lényeg?, Népszabadság Online, 2006. december 24., 9,300 characters)