Az előőrs gondolat kontextusba helyezve
előadás a Forum Carolus találkozóján, Strasbourg, 2005. november 25.
Language of the original publication: French
Európát ma stratégiai és identitásbeli megfoghatatlanság jellemzi: földrajzi és politikai körvonalait egyaránt homály fedi. Földrajzi határai nem csupán Kelet és Dél, de Nyugat felé is mindmáig tisztázatlanok. Ami pedig az európai szuverenitást illeti, az egyfajta senki földje állapotban leledzik: a tagállamok anélkül mondtak le nemzeti szuverenitásuk egész szeleteiről, hogy összuniós szinten bármilyen politikai entitás képes és hajlandó volna az európaiak önálló döntési és cselekvési kapacitása mellet kiállni, s azt adott esetben megvédeni.
A gazdasági és politikai dimenziók közötti aránytalanság óhatatlanul a törekvések lefelé nivellálásához vezet. Lévén, hogy nincsenek olyan közösségi preferenciák és politikai-stratégiai prioritások, melyek ellensúlyozhatnák a belső piac nyers logikáját, s így a (szociális, kulturális, környezetvédelmi vagy biztonsági téren) ambiciózusabb célokat követők a többi tagállamhoz képest automatikusan hátrányba kerülnek a növekedésért folytatott versengésben.
Mindez az előörs-dinamikának kedvez, nevezetesen a többet és gyorsabban akaró országok szűkebb csoportba szerveződésének, akik ezáltal kritikus tömeget képezve vállalhatnák fel politikai és stratégiai prioritásaikat. Feltétlenül meg kell azonban jegyezni, hogy az előőrs nem öncél, hanem részben következmény, részben pedig eszköz. Egyrészt a megfoghatatlan, stratégiai perspektíva néküli Unió jelenlegi (egyszerre siralmas és veszélyes) állapota ösztönzi. Másrészt egyfajta húzóerőként szolgálhat, mely igyekszik előbb vagy utóbb valamennyi EU-tagországot erre – az európai szuverenitás, értékek és érdekek védelme tekintetében – ambiciózusabb útra vonzani.
Az előőrs létrehozásának csak akkor van értelme, ha egyszerre két szempontot is szem előtt tart. A tartalomra (a projekt stratégiai töltetére) vonatkozó abszolút hajthatatlanságnak a forma (a megvalósítás konkrét módozatai) terén ugyanis bölcs óvatossággal kell párosulnia. Mert bár reménykedhetünk abban, hogy idővel esetleg mindeki csatlakozik majd a projekthez, indítása azonban határozottan nem a többsebességes, hanem a többcélú (a politikai akaratok különbözőségét megjelenítő) Európa logikájába illeszkedik. A lehető leghatározottabban kell tehát a terv stratégiai tartalmához ragaszkodni, máskülönben a sorozatos engedmények a huszonötös alaphelyzethez vezetnének vissza.
Ezzel egyidejűleg kivételes gonddal kell ügyelni a formára. Az elképzelhető legnagyobb figyelmet kell fordítani az európai projekt egészének, a közvélemény várakozásainak, továbbá a kívül maradók érzékenységének számításba vételére. Ami az európai projektet illeti, a szimbolikának itt igencsak fontos szerep jut: az alapító atyák eredeti tervének továbbvitele, valamint a francia-német páros nem elhanyagolható legitimációs forrást jelentenek.
A közvélemény támogatásának megszerzése érdekében egyrészt nem ártana előtérbe helyezni az állampolgárok elvárásait (a társadalmi és generációk közötti/környezetvédelmi szolidaritás által tompított piacgazdaságot, mint arra egy 2005 tavaszán készült TNS-Sofres felmérés is rámutatott, valamint az Egyesült Államoktól független Európát, ahogyan azt a legutóbbi Eurobarométer tanúsága szerint az európai állampolgárok 82 százaléka kívánatosnak tartaná). Másrészt mielőbb kézzelfogható eredményeket kell produkálni, akár az infrastruktúrák, akár a növekedés-foglalkoztatás-környezetvédelem hármas, akár az Ariane-hoz és Airbushoz hasonló stratégiai programok terén.
Végezetül pedig – a szűkebb országcsoporttal szembeni ellenérzések mérséklése céljából – feltétlenül meg kell különböztetni egymástól azokat, akik a kívül maradást választják (eltérő vagy hiányzó politikai akarat okán), illetve akik arra kényszerülnek (elégtelen társadalmi-gazdasági teljesítményük következtében). Utóbbi esetben létfontosságú a távoltartás átmeneti jellegének hangsúlyozása. Ennek megfelelően a felzárkózást segítő szolidaritási mechanizmusokat kell kialakítani, továbbá bevonó intézményi megoldásokra van szükség (melyek lehetővé teszik a később csatlakozók fokozatos szocializációját, anélkül azonban, hogy az előőrs döntéshozatali-végrehajtási rendszerének integritását sértenék).
Mindent összevetve, az előőrs terv megvalósítása kizárólag akkor lehet sikeres, ha a kezdeményezők maximálisan ragaszkodnak a politikai ambíciókhoz, szükség esetén akár a szakítást is felvállalva. Ám egyúttal hangsúlyozva az alapító atyák eredeti elképzeléséhez és az állampolgárok elvárásaihoz fűződő kötelékeket, valamint a gyorsabban és többet akarók szűk körén – objektív és ideiglenes okokból – kívül maradók iránti szolidaritást. Mert hogy az előőrs nem valami automatikusan pozitív fogalom, mely egyenesen erősebb Európához, nagyobb hatalomhoz és jóléthez vezet. Valójában ennek pontosan az ellenkezőjét is eredményezheti. A végkimenetel két dologtól függ: hogy milyen stratégiai vízió szolgálatában, és milyen konkrét módozatokkal kerül sor az elméleti kidolgozásra és a gyakorlati végrehajtásra.
(Hajnalka Vincze, Az előőrs gondolat kontextusba helyezve, előadás a Forum Carolus találkozóján, Strasbourg, 2005. november 25., 5,251 characters)
Back to Publications | Printable version