Uniós büdzsécsata - és ami mögötte van
Népszabadság Online, 2004. július 15.
Language of the original publication: Hungarian
Egy hétévente esedékes, határtalanul izgalmas műsorszám veszi most kezdetét az uniós programsorozatban. Mire a végére érünk, az integráció kapcsán hirdetett szándékok és a tényleges elköteleződés közötti szakadék a maga kijózanító valóságában tárul majd elénk. Elsősorban persze a Prodi bizottság javaslatát akarja majd mindenki darabokra cincálni, lévén hogy az a szóvirágok mellé konkrét összegeket rendel.
Itt azonban kiindulásként megpróbálunk néhány mítoszt szertefoszlatni. Először is: minden ellenkező híreszteléssel szemben, az EU-költségvetés kicsi. Jelenleg az uniós országok összesített bruttó nemzeti jövedelmének (GNI) 1 százalékát teszi ki, míg a tagállami büdzsék többnyire a GNI 45 százalékára rúgnak. Föderális államszerkezetek - mint amilyen például az Egyesült Államok - központi költségvetése esetében ez az érték 20 százalék körül mozog. Másodszor: a közös kiadásokon belül nevetségesen alacsony összegbe kerülnek a közhiedelemben pénznyelőként számon tartott uniós intézmények. A brüsszeli Bizottság és az Európai Parlament mindent egybevetve sem emészt fel annyit évente, mint például Párizs város önkormányzata. Harmadszor: ugyan most minden az EU-büdzsé növekedéséről szól majd, ám kérdés, hogy mihez viszonyítva beszélhetünk növekedésről. A Bizottság "elfogadhatatlanul" ambiciózusnak mondott javaslata ugyanis azon keretek között marad (az összuniós bruttó jövedelem 1,24 százaléka), amiket még a Maastrichti Szerződés irányozott elő. 1993-ban. Vagyis az új csomag lejártához képest húsz évvel, tizenöt zömében koldusszegény tagállammal és jó pár nagyratörő közös projekt meghirdetésével korábban.
Ha a Prodi Bizottság csak egy kicsit is ambiciózusabb javaslatot készít, ha a valós helyett az ideális uniós légkörből indul ki, ha bármivel is többet akar az életbevágó minimumnál - akkor talán még lenne mivel takarózni. Így nem lesz. Jelenleg mindenkinek, aki a brüsszeli javaslat lefaragására játszik, immár leplezetlenül kell vállalnia, hogy kevesebb Európát, kevesebb közös jövőt akar. Persze lesznek majd egymásra mutogatások (ha ő nem enged, akkor én miért engednék), viharos szócsaták és agyafúrt kibúvókeresések. Lényegtelen. Nincs olyan érv, nincs olyan retorikai fordulat, ami palástolni tudná: aki a Bizottság jelenlegi tervezetéből még elvenne, az a minimum-Európát is túl soknak találja.
Mint azt Pat Cox, az Európai Parlament leköszönő elnöke mondta a költségvetési tervezet kapcsán: "Az európai politizálásban és politikákban túl gyakran nem egyezik egymással a retorika és a megvalósítás, a csúcstalálkozók magasröptű zárószövegei és a végül valóban nyújtott teljesítmény. Ez most nem az a helyzet, amikor olcsón megúszhatjuk Európát, amikor rövidlátók lehetünk, visszakozhatunk vagy bizonytalankodhatunk. Természetesen kell majd átmeneti áldozatokat hozni. Természetesen a szolidaritás árát arányosan kell majd megosztani. De ne feledjük: Európa nagykorú lett, és többre van szüksége, mint holmi zsebpénz".
(Hajnalka Vincze, Uniós büdzsécsata - és ami mögötte van, Népszabadság Online, 2004. július 15., 9,300 characters)
Back to Publications | Printable version